A kitűnő szervező és nagy munkabírású, elhivatott hercegprímás különösen sokat tett az emigrációban élő honfitársai hitéletének és magyarságának megőrzéséért. Mindenhol nagy szeretettel és tisztelettel fogadták, szentmiséit pedig tömegek látogatták.

Mindszenty József, Magyarország száműzött hercegprímása 1972-ben az akkori nyugat-németországi Bamberg városának főtemplomában tartott pünkösdi szentmisét, melyet magyar és német nyelven közvetítettek.

A Szentlélek eljövetelének ünnepén az alábbi a történelmi- és magyarságtudatot kiválóan ötvöző beszédnek a gondolataival készítette elő a bíboros az őt hallgatók lelkét a hét ajándék szüntelen befogadására:

„Hát mi tudjuk, mi a teendőnk a mai napon, Pünkösdnek az ünnepén (…) Mi hiszünk az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban, amelynek ring a hajója a hullámokon – látjuk – de bírjuk Krisztusnak az ígéretét is. És mi hiszünk a szentek egyezségében, amelyben ott van Szent István királyunk, akinek a lába nyomában fedezhetjük mi fel azt az oázist, amiről említést tettem. És hiszünk a halhatatlan Isten képmásában, az emberi lélekben, amely az örökkévalóságnak a várományosa, és tudatában van az ő maga nagy, egyéni, családi, menekülési és nemzeti felelősségének. És mi tisztelettel állunk meg – és ennek legyünk a hirdetői – az élet folyamának szentségével és érinthetetlenségével szemben. Mi nem kérünk soha kölcsön a sátántól kezet arra, hogy Isten terveibe beavatkozzunk, és hogy a nemzetünknek olyan támaszai legyünk, mint ahogy az említett ellenségek a támaszai.

Ebben hiszünk, remélünk, bízunk és tudjuk, hogy az Isten a benne bízókat nem hagyja el soha. Ámen.”

2022-ben lesz 75 éve, hogy a magyar főpásztorok Mindszenty József bíboros javaslatára 1947. augusztus 15-i pásztorlevelükben meghirdették 1947/48-ra a Boldogasszony-évet, melynek célkitűzése az ország mélyreható lelki-erkölcsi megújulása volt. 

A Boldogasszony-éve a 20. századi Magyarország legkiemelkedőbb vallásos eseménysorozata, egyik legjelentősebb lelkiségi mozgalma lett. 

E jeles évforduló kapcsán az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye az év legnagyobb Mindszenty-zarándoklatára várja a résztvevőket 2022. május 7-én, szombaton. Az esztergomi prímási bazilikában a délelőtt 10.30 órakor kezdődő szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás mutatja be, szentbeszédet mond Francesco Moraglia velencei pátriárka.

Mindszenty bíboros mélységesen szerette édesanyját, és mélységesen tisztelt minden édesanyát. 1940-ben, zalaegerszegi apát-plébános korában már harmadik kiadásban jelent meg „Az édesanya” című, több mint 400 oldalas könyve, amely egy nagyon szép stílusban megírt, komoly irodalmi alkotás és egyúttal vallomás az ő nő-tiszteletéről és anya-szeretetéről. (idézet Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek 2007. május 8-án elhangzott szentbeszédéből) 

Mindszenty (Pehm) József igen gondos vallásos neveltetését az anyjától kapta, akiről ezt mondta: „Eszes, csendes, finom asszony volt, aki odaadással végezte a házi teendőket, mintaszerűen nevelt, gondozott bennünket, s ugyanakkor apánk mellett is ott állt a nehéz mezei munkákban. Igen jellemző tulajdonsága volt, hogy – szívóssággal és körültekintéssel – csaknem minden életrevaló tervét végre tudta hajtani, nagy nehézségek előtt sem torpant meg. Neki köszönhetem, hogy az elemi iskola elvégzése után gimnáziumba kerültem.” Később, úgy fogalmazott: „Amivé lettem, anyám érdemeinek és imáinak köszönhetem….Anyát és gyermeket az Isten ad egymásnak, és ha életük szeretetben fonódik össze, azért őt illeti a hála.” 

Vértanú sorsú főpapunk, Esztergom prímás-érseke,
Dicsérje őt ma himnuszunk, hívő magyarok éneke.

Tanulékony mint kisgyerek, Édesanyjának gyöngyszeme,
Egyház és Haza mindene, jó magvetés ígérete.

Krisztusi eszmény hatja át, lelkipásztori buzgalom,
Nem némíthatja el szavát Isten-ellenes hatalom.

Szűzanyánkhoz terelgeti Mária tékozló honát,
Krisztus keresztjét hirdeti, mint reménységünk oszlopát.

Engesztelésben példakép, „Szent Magyarország” bajnoka,
István király utódaként, élő hitünk apostola.

Kavarogván a gyűlölet, rázúdít csúfos átkokat,
Hiába kínja, börtöne, „legyőzve győz” az áldozat.

Szabadságunknak zászlaján, fényes arca is ott ragyog,
Gyermeki szeme mondaná: Örökre tiétek vagyok!

Palástja alatt nemzetünk hűséges oltalomra lel,
Mindszenty József, pásztorunk, buzgó imánkra ő felel.

Vele imádjuk szüntelen Atya és Fiú szent nevét,
Kiket a Lélek összefűz, örök szeretet Istenét.

Ámen.

Mindszenty-ének a „Magyar hazánk, te jó Anya” kezdetű gregorián himnusz dallamára.

Írta: Kovács Gergely.

https://www.mindszentyalapitvany.hu/alapitvany/alapitonk/szovegtar/versek/magyarok-uj-apostola

„Gyönyörű látni téged magyar ifjúság, ilyen nagynak, szépnek!”

Mindszenty József

A négyfordulós online vetélkedőben 9-12 évfolyamos diákok 3 fős csapatai vehetnek részt. A verseny során a résztvevő diákok értékes ismeretekkel és ajándékokkal gazdagodhatnak. A jelentkezés az első forduló kitöltésével együtt történik az oldal alján letölthető jelentkezési lapon. A csengei.agota@gocsejimuzeum.hu email címre várjuk a jelentkezési lapot és a kitöltött kvízt legkésőbb április 21-ig.

A vetélkedő részletes leírása:

• Március 31-től június 15-ig havi egy Mindszenty József életéről, munkásságáról szóló feladatlapot kérünk kitöltve a megadott határidőig az alábbi email-címre visszaküldeni: csengei.agota@gocsejimuzeum.hu
• A feladatlapok helyes kitöltéséhez a csatolt irodalomjegyzékkel segítjük a felkészülési munkát.
• A legjobban szereplő csoportok 2022 ősszel személyesen mérhetik össze tudásukat, valamint a Mindszenty József Látogatóközpont-Mindszentyneum épületében egy vezetett sétán vehetnek részt.

Díjazás:

• 1. díj: 3 fő, +1 felnőtt kísérő részére 3 napos kirándulás Szlovéniába az I. világháborús magyar emlékek az Isonzo mentén és Doberdón a Misszió Tours szervezésében.
• 2. díj: 3 fő, +1 kísérő részére 1 napos kirándulás Máriacellbe a Misszió Tours szervezésében.
• 3. díj: 3 fő, +1 kísérő részére 1 napos kirándulás Esztergomba a Misszió Tours szervezésében.
• Külön értékeljük a legfelkészültebb csapatok támogató pedagógusának munkáját.

Dokumentumok:

Pehm (Mindszenty) József 130 évvel ezelőtt, 1892. március 29-én született a Vas megyei Csehimindszenten. Mindig nagy szeretettel gondolt vissza szülőföldjére, azokra a személyekre, akik meghatározták az ő papi hivatását…

Mindszenty édesapja – Pehm János – gazdálkodó volt, emellett községi bíró, aktívan részt vett a település és az egyházközség életében. Édesanyja – Kovács Borbála – aki a kor szokása szerint a házkörüli munkát végezte. Hat gyermekük született, de a felnőtt kort hárman érték meg.

Ebből a bensőséges családból, ebből a kis Vas megyei településből indult a papi hivatása. Az elemi iskola 5 osztályát egy tanítós, osztatlan iskolában végezte Mindszenten. 1903-tól a premontrei rend Szombathelyi Királyi Katolikus Főgimnáziumába járt, ahol rengeteget tanult és olvasott. A hittudomány, az irodalom és a történelem volt a kedvence. A papságra Szombathelyen a szemináriumban készült, 1915. június 12-én szentelte pappá Mikes János szombathelyi püspök. Rövid kápláni évek után fiatalon lett Zalaegerszeg plébánosa, majd 1944-től veszprémi püspök, 1945-től esztergomi érsek, bíboros. Mindig nagy szeretettel gondolt vissza szülőföldjére, azokra a személyekre, akik meghatározták az ő papi hivatását.

A szülői házban, valamint a katolikus iskolában részesült abban a mélyen vallásos nevelésben, amely későbbi éveire is kihatott. Emlékirataiban így fogalmazott: „Meleg otthon volt az én szülői házam, az imának és az erényes életnek melegágya. És ennek a csendes, falusi otthonnak a melegét és fényét édesanyánk sugározta ránk páratlan anyai szeretetéből.”

Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök gondolatai Mindszentyről, a zalaegerszegi évei alatt általa képviselt és sokféleképpen megnyilvánuló szeretetről, gondoskodásról, odafigyelésről, szolidaritásról.

Sokan úgy tartják, Mindszenty József azért volt annyira népszerű Magyarországon, mert bátran kiállt a nácizmus, majd a kommunizmus ellen, határozott erkölcsi irányt adva ezzel a hívők sokaságának, akik ezekkel a lelketlen diktatúrákkal nem tudtak azonosulni. Ahogy az emigráció időszakának újbóli nagy népszerűségét is azzal magyarázzák, hogy élő reménysége volt mindazoknak, akik abban bíztak, hogy a kommunizmus legyőzhető Magyarországon. E megállapítások csak részben elegendőek, hogy megindokolják azt a kiemelkedő népszerűséget, mely a bíboros aktív főpapi időszakát, tehát az 1945 és 1948 közötti éveket, valamint az emigráció időszakát egyaránt jellemzi. Mindszenty József ugyanis rendkívül karizmatikus, kiváló szónoki képességekkel megáldott egyházi vezető volt. Szentbeszédeiben szenvedélyesen képviselte hitét és hazáját, de azoktól függetlenül rendre pozitív üzeneteket is megfogalmazott, többek között a szeretet, a megbocsátás és a segítségnyújtás fontosságára hívva fel a figyelmet. A népi emlékezet hűen őrizte Mindszenty rendkívüli szociális érzékenységét, a számos karitatív akciót, melyek az ő nevéhez köthetőek vagy vezető szerepet vállalt bennük, ahogy a meghurcoltakért és a kisebbségekért való kiállását is.

Hogy ennyire közkedveltté vált, köszönhető annak is, hogy számára különösen fontos volt a pasztoráció, azaz a hívek lelki gondozása, mely a bíboros életében kiemelkedő szerepet töltött be. Úgy vélte, az ország megújítása csak a valláserkölcsi alapok mentén lehet sikeres, ezzel lehet ellenállni a hitellenes eszmék agresszív terjedésének is. Éppen ezért minden alkalmat megragadott, hogy a hívekkel találkozhasson, vigasztalja és bátorítsa őket a második világbáborút követő bizonytalan, szellemileg és politikailag egyaránt instabil időszakban. 

Lelkipásztori szolgálatának legnagyobb tömegeket megmozgató rendezvénysorozata a Boldogasszony Éve volt, mely 1947. augusztus 15. és 1948. december 8. között tartott. Hitbuzgalmi rendezvények egész sorozata zajlott ez időszakban egész Magyarországon; kimutatások szerint összesen 4.600.000 ember vett részt az ünnepélyeken és zarándoklatokon, ami a hazai lakosság lélekszámának megközelítőleg a fele volt. 

Nyilvános szerepléseit kezdettől fogva kiemelkedő figyelem övezte. 1946. szeptemberében Máriapócson mintegy 250 ezer zarándok előtt mondott ünnepi szentmisét; októberben a Szent Gellért vértanúságának 900. évfordulójára rendezett jubileumi szegedi ünnepségeken hetvenezres tömeg hallgatta nagy hatású szentbeszédét. Fontosnak tartotta, hogy a vidéket is megszólítsa: nem csak a katolikus újságok vagy a rádió jóvoltából – amíg megnyilatkozhatott bennük – hanem személyes jelenlétének szuggesztív erejével is. Ennek érdekében fáradhatatlanul járta a vidéket, kiemelt figyelemmel szólt az ifjúsághoz és szívesen tartott szentbeszédeket a főbb ünnepeken külön nekik szervezett ifjúsági összejöveteleken. A társadalom minden rétegét meg akarta és tudta szólítani. Kifejezetten ügyelt arra, hogy a szegényeknek, munkásoknak is személyesen hirdesse az evangéliumot: ezrek figyeltek rá a budapesti Auguszta-telepen, azaz a nyomornegyedben, ahova az érseki felszentelését követő első budapesti szentmiséje előtt hosszas látogatást tett, a csepeli munkások előtt tartotta 1945. december 23-án karácsony előtti prédikációját, 1946. évi bérmakörútján pedig a dorogi szénbányászokat is felkereste. 

Személyiségének szuggesztív erejét jól jellemzik a bíboros által életre hívott zarándoklatok is, melyeken addig soha nem látott létszámban vettek részt a hívek. Az 1946. május 5-i máriaremetei férfizarándoklaton több mint tízezer fő vett részt az általa bemutatott, az előnyös magyar békekötésért tartott engesztelő szentmisén, rá egy évre, 1947. szeptember 14-én már százezer fő kísérte a bíborost a Máriaremetére tartó férfizarándoklaton. Szentbeszédeit sokszor lejegyezték és amíg lehetett, sajtócikkek formájában is terjesztették, pásztorleveleit pedig a nyomdai akadályoztatást követően gépeléssel sokszorosították.

E rendkívül gazdag időszakot törte derékba a bíboros elfogatása, a hosszú börtönévek, majd a nagykövetségi időszak kényszerű magánya. Ám mihelyt újra lehetősége nyílott a pasztorációra, Mindszenty ismét fáradhatatlanul hirdette Isten igéjét és újra hatalmas tömegek hallgatták őt – immár az országhatárokon túl. 

Mindszenty élete utolsó három évét a bécsi Pázmáneumban töltötte. A kitűnő szervező és nagy munkabírású, elhivatott bíboros különösen sokat tett az emigrációban élő honfitársai hitéletének és magyarságának megőrzéséért: az anyanyelvű lelkipásztorkodás, a plébániahálózat kiépítése, a magyar közösségek hitéletének támogatása különösen szeretett kérdéskörei közé tartoztak, de tervezte egy magyar papnevelő intézet megnyitását is az emigrációs magyarság részére. Erejét meghazudtolva utazott: Európa számos nagyvárosán kívül 1972-től lelkipásztori látogatásokon járt az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában és Dél – Afrikában is: ez idő alatt közel 170 települést látogatott meg. Mindenhol nagy szeretettel és tisztelettel fogadták, szentmiséit pedig tömegek látogatták: amikor például 1972 októberében püspöki meghívásra Fatimában járt, hogy a kegyhely ünnepségein elnököljön, a rendezvényen közel ötvenezer ember vett részt, mely szám jóval nagyobb, mint az év azonos időszakában szokásos mennyiség. 

Mindszenty József már zalaegerszegi apátplébánosként is kiállt az üldözöttek mellett. Főpapként a legelső nagy sajtónyilvánosságot kapott ügye, mellyel nyíltan szembehelyezkedett a Magyarországon kialakulóban lévő államhatalmi törekvésekkel, az internáltak iránti határozott kiállása volt. Már veszprémi püspökként megfogalmazta, hogy biztosítani kell az internáltak lelki gondozását, kormányzatilag kell fellépni a túlkapások ellen, illetve javítani kell az élelmezési- és életkörülményeiken. A Magyar Államrendőrség már 1945-ben elkezdte az internálásokat, ám egyre jellemzőbbé vált, hogy nem csupán a háborús bűnökkel gyanúsítható személyeket, hanem ártatlanokat is őrizetbe vettek. Az elhurcoltak létszáma jól szemlélteti a probléma súlyosságát: 1945 október közepére az internáltak száma csak Budapesten meghaladta a tízezer főt. A belügyminiszter utasítására 1946-ban azt is bevezették, hogy a vádemelés mellőzése vagy felmentő ítélet esetén az ÁVO a gyanúsítottakat visszakérte, sok esetben internálta is, ezzel tovább nőtt az ártatlanul meghurcoltak száma. 

Mindszenty József az elhurcoltak segélykérő leveleinek kézhezvétele után, 1945. november 18-án meg is látogatta a Buda-Dél Internálótábort, hogy tájékozódjon a körülményekről. Ugyanezen év karácsonyán a Csepeli Internálótábort is meg szerette volna látogatni, ám ekkor már felsőbb parancsra való hivatkozással megtagadták tőle a belépést; csupán 1946 januárjában, a nyilvánosság hatására találkozhatott a foglyokkal. A látottak és olvasottak alapján többször is hivatalosan kérte az amnesztiát, elhelyezési- és élelmezési körülményeik jobbítását, a bírói ítélet nélküli internálások beszüntetését, valamint az érdemi lelki gondozás lehetőségének biztosítását. 

A korabeli sajtóban cikkeztek ugyan a várható közkegyelemről, ám mivel az elmaradt (1948-ban történt először érdemi mennyiségű amnesztia), a főpap 1946. november 12-én kelt levelében újra felhívta a kormány figyelmét a probléma mielőbbi rendezésére. E határozott kiállásnak az lett a következménye, hogy az egyre inkább kommunista befolyású lapok Mindszentyt a fasiszták és háborús bűnösök barátjaként próbálták definiálni. Mindszenty a rágalmakkal szemben nem a népellenes bűncselekményekkel vádoltakat védte, hanem a polgári értelemben vett törvényességet kérte számon. Ezzel nem csupán a saját határozott erkölcsi alapjait követte, mivel ugyanazt hangsúlyozta, amit XII. Piusz pápa hivatalosan is kért a politikusoktól: azt, hogy a politikai természetű cselekményekért kiszabott halálos ítéleteket ne hajtsák végre, hiszen a népbírósági ítéletek során olyan jogszabályokra hivatkoztak, melyek a cselekmény elkövetésének időpontjában még nem is léteztek. 

Mindszenty többször is felszólalt a külföldön rekedt hadifoglyok hazabocsájtása érdekében: körleveleket, nyílt leveleket írt, szentbeszédeket tartott, különböző fogolykiváltó zarándoklatokat szervezett. A külföldi hadifogolytáborok felszámolása lassan megkezdődött ugyan, ám 1946-ban csak a Szovjetunióban még mindig több mint négyszázezer fogoly élt sanyarú körülmények között. Az ő érdekükben a magyar bíboros még XII. Piusz pápának is írt segítségkérő levelet, a közbenjárását kérve. Papjait pedig arra szólította fel, hogy külön lelkipásztori gondozásban részesítsék a foglyokat és internáltakat és karolják fel ezeknek az embereknek a családtagjait is.

A bíboros hangsúlyosan foglalkozott a magyarországi németek, azaz svábok kitelepítésével is. A hazai németség kitelepítése, pontosabban málenkij robotra hurcolása már 1944 őszén megkezdődött, amikor a szovjet hadsereg bevonult Magyarországra. Mindszenty még veszprémi püspökként Grősz József kalocsai érsekkel írta alá azt a püspökkari levelet, melyet a háború utáni első püspökkari konferencián fogalmaztak meg, hogy 1945. május 24-én átadják azt a miniszterelnöknek. Ebben méltányosságot és igazságosságot kértek a magyar államhoz hű németeknek, hogy ne sújtsa őket a kollektív büntetés elve alapján bármiféle jogsérelem. A kitelepítések az után kaptak nagyobb erőre, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság alelnöke, Vlagyimir Petrovics Szviridov altábornagy utasításként közölte Dálnoki Miklós miniszterelnökkel, hogy összesen 400-450 ezer német kitelepítését kell megoldania a kormánynak. 1945. november 22-én a kormány túlnyomó többséggel elfogadta a németajkú lakosság Németországba való telepítését. Ez a kollektív bűnösség elvén alapult: minden olyan állampolgár áttelepítését előírták, akik a legutolsó népszámláláson (1941) német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát, aki német hangzásúra változtatta a vezetéknevét, illetve aki a Volksbund vagy valamely fegyveres német alakulat tagja volt. 

Mindszenty esztergomi érsekként újra és újra megpróbálta felhívni a kormányzat figyelmét a kollektív felelősségre vonás jogtalan voltára. Ahogy az október 17-i püspökkari körlevelében azt is világosan megfogalmazta, hogy nem a háborús bűnösöket védik: „Ha csak a bűnösöket büntetnék, hallgatnánk, de a rossznak barátaikért minősítenek és eltávolítanak olyanokat, akikre a bűnt nem bizonyították rá, sőt olyasmit hoznak fel ellenük bűnül, ami természetjogon megilleti őket, például az anyanyelv. (…) A kisebbségek körül Szent István király bölcsessége jelölte ki a mi utunkat.” A főpap azt is felismerte, hogy a rendelet hivatkozási alap lehet a határon túli magyarság elleni atrocitásokra, amelyek valóban így is történtek. Sürgető kérései, levelei azonban süket fülekre találtak, sőt tovább mélyítették a kormányzat és a bíboros közötti ellentétet.

A határon túli magyarsággal szembeni atrocitások tekintetében sem tévedett a magyar főpap. A csehszlovák Beneš-kormány többszörös jogfosztásokkal ágyazott meg a felvidéki magyarság áttelepítésének, ilyenek voltak a tömeges munkahelyi elbocsájtások, a lakásfoglalások, az internálások, a magyar nyelv használatának megtiltása, végül az 1945 őszén bevezetett kényszerközmunka, melyen csak az év végéig tízezer magyarnak kellett részt vennie. A magyar főpapok közül Grősz József kalocsai érsek, Hamvas Endre csanádi püspök, illetve Mindszenty József már veszprémi püspöksége idején is kifejezett erőfeszítéseket tett a felvidéki magyarságot érő atrocitások megszüntetése érdekében. Mindszenty ezt olyannyira a szívügyének tekintette, hogy már az érseki kinevezésének napján, 1945. október 7-én levelet írt ez ügyben amerikai és brit diplomatáknak, 1946. október 28-i dátummal pedig a világ püspökeinek is eljuttatott egy körlevelet. 1946 év végén kezdődött meg a magyar lakosság deportálása a korábban németek lakta csehországi településekre, azt követte egy második hullám 1947. augusztusában. Mindszenty, ahogy összességében a püspökkar is rengeteg segítségkérő levelet fogalmazott meg a jogtalanságok ellen, hiába. 1947. augusztus 27-én XII. Piusz pápának írott levelében tiltakozásul Mindszenty a lemondását is kilátásba helyezte, ám a pápa válaszában reményét fejezte ki, hogy „ahelyett, hogy a gondok lenyomnának, a rád bízott hívek javára tovább is éberen akarsz őrködni, mindenkinek példát mutatva az erőre, a türelemre és az evangéliumi szeretetre.”

A felvidéki magyarságot ért jogsértések mellett kiállt a délvidéki magyarságot ért atrocitások ellen is, felhívva a magyar miniszterelnök figyelmét a tömeges kitoloncolásokra és gyilkosságokra. Szót emelt a kárpátaljai magyarság védelmében, a B-listázás (a közszolgálati alkalmazottak politikai alapú létszámcsökkentése) és a magyar nők szovjet katonák általi erőszakoskodásai ellen is. 

Számos visszaemlékezés és kordokumentum tanúsítja, hogy Mindszenty József apátplébánosként kiemelkedően sokat tett Zalaegerszeg szegény sorsú lakosaiért. A két világháború, Trianon, ahogy az 1929-től kezdődő nagy gazdasági világválság egyaránt súlyos megpróbáltatások elé állította a zalaegerszegi lakosság meghatározó részét. Kimutatások szerint 1932-re a város tizennégyezer fős lakosságának közel a negyede segélyezésre szorult, a mai formában ismert rendszeres állami segélyezési rendszer azonban ekkor még nem létezett. Kiemelkedő fontosságú volt tehát a helyi karitatív akciók megszervezése, ehhez viszont, ahogy az apátplébános rendre hangoztatta, széles körű társadalmi összefogásra volt szükség.

Mindszenty József évtizedeken át a zalaegerszegi karitatív egyesületek és bizottságok egyik legaktívabb, fáradhatatlan tagja volt; számos helyi szociális kezdeményezés fűződik a nevéhez. Aktivitása már 1917-ben, közvetlenül a főgimnáziumi hittanári kinevezését követően is megmutatkozott, amikor különböző felhívásokkal és jótékonysági rendezvények szervezésével próbált segíteni az első világháborúban elesett vagy megrokkant katonák családjain. Már plébánosként is számos egyéni akciót szervezett: 1936-ban például megalapította az Iskolásokat Segélyező Vármegyei Katolikus Karitászt, melynek bevételeiből évente kb. száz kisdiákot látott el ingyenesen cipővel. A szegény sorsú diákok taníttatására is figyelmet fordított: évente 20-25 paraszti családból származó, tehetséges diáknak biztosított a városban ingyenes szállást és ellátást iparosoknál és özvegyasszonyoknál, a lakbérrel őket is támogatva. A jómódú családokat arra ösztönözte, hogy hetente egy-két napon át élelmezzenek egyes rászorulókat. Karácsony előtt minden évben meglátogatta és saját adományokkal is köszöntötte a szegény sorsú többgyermekes családokat, de egész évben jellemző volt rá, hogy a családlátogatásai során élelmiszerrel, pénzzel, tüzelővel segítette a rászorulókat. Szociális elkötelezettségét jól mutatja, hogy tizenkét éven át még a plébániához tartozó öt hold földet is kiosztotta a szegények között ingyenes kerthasználatra.

Az egyéni akciókon túl kimagaslóan aktív szerepet vállalt a különböző szervezett helyi segélyakciók szervezésében is: az ő kezdeményezésére kezdte meg működését 1930-ban a népjóléti iroda a Tüttössy utcában; az 1931-ben felállított, az országos ínségakció vármegyei megszervezésére létrejött Törvényhatósági Segítő Bizottságnak is az egyik legaktívabb tagja volt. Részt vállalt a zalaegerszegi ONCSA (Országos Nép- és Családvédelmi Alap)-építkezések megszervezésében is: összesen hetven ilyen ház épült a településen a negyvenes évek elején, melyeket rászoruló nagycsaládok kaptak meg úgy, hogy egy hosszú lejáratú hitelből megvásárolhatóak voltak.

Segítő szándéka a Szociális Missziótársulat zalaegerszegi szervezetében is maradandóan megmutatkozott. E szervezet 1917-ben alakult, aktív tagjai elsősorban a közösségért, a szegény sorsúak megsegítéséért tenni akaró helyi hölgyek voltak. Az apátplébános a szervezet rendszeres adományozója, szónoka, szervezője volt; az éves beszámolókból az is kiderül: a közgyűlések nagy hatású záróbeszédét is rendre ő mondta. A szervezet aktivitását jól mutatja, hogy 1931-ben például már 216 tagjuk volt, akik összesen 1037 szegény- és beteglátogatást tettek, 2987 szociális ügyben jártak el, húsvétkor közel 180, karácsonykor pedig 207 családot támogattak, 45 család pedig lakbérsegélyt kapott. Mindezek mellett segítették a leányanyákat, kórház- és börtönmissziót is végeztek, utóbbi esetben a lelki gondozáson túl a rabok szabadulása után például útiköltség-térítést, munkát is kaphattak a segítségükkel. Számos karitatív gyűjtést és azokhoz kapcsolódó közösségi eseményt szerveztek, melyeken az apátplébános is rendszeresen részt vett. Létrehozták a Szent József Szeretetotthont az egyedülálló, nélkülöző idősek számára, 1931. június 25-én pedig ugyanott megnyílt és a tagok támogatásával egész nyáron működött a gyermekek napközi otthona: az első évben összesen 132 gyermek gondozását végezték e helyen, ahogy a következő években is sok kisgyermek kapott itt szakszerű napközbeni gondozást és ellátást, amíg a szülők a nyári mezőgazdasági munkákat végezték. A Szociális Missziótársulathoz csatlakozva a helyi Leánykongregáció, az iparosleányok Kis Szent Teréz Leányköre és a háztáji szolgálatban állók Szent Zita Leányegyesülete is hathatós karitatív munkát végzett, ahogy a második világháború idején a Szociális Missziótársulat tagjai is segítették a Vöröskereszt helyi akcióit. A Szociális Missziótársulat nem csupán a rendszeres segélyezéseket pártolta: 1941-ben például az árvízkárosultak javára is gyűjtést szervezett. Az apátplébános a nyilvános felszólalásai során ezeknek az akcióknak a kiemelkedő fontosságát hangsúlyozta: a társadalmi felelőségvállalás nélkülözhetetlen a nemzet megmaradása érdekében, ahogy a szeretet keresztényi alapkövetelménye is azt kívánja, hogy a szegényeket érdemben és hathatósan támogatni kell. A híveket mondhatni rászoktatta a rendszeres adományozásra, erősítve ezzel a szociális indíttatású civil kezdeményezéseket is; az ő közbenjárására erősödhettek meg igazán ezek a helyi karitatív kezdeményezések.