Zalai Mária Kongresszus 75. évfordulója - Mindszenty József Látogatóközpont - Zalaegerszeg

mindszentyneum.huProgramok

Programok betöltése

« Összes program

  • Ez az program elmúlt.

Zalai Mária Kongresszus 75. évfordulója

2023.09.09. 10:00 - 18:00

Mária Kongresszus 75. évfordulója

Idén van a 75. évfordulója az 1948. szeptember 7-én és 8-án Zalaegerszegen megrendezett Zalai Mária Kongresszusnak, amely a katolikus Zala utolsó nagy lobbanása volt az üldöztetések sötét éveinek kezdetén, a munkanap ellenére legalább 35 ezer ember és az akkori püspöki kar nagy részének részvételével. A zalaegerszegi ünnepségnek hivatalos himnuszt is komponáltak „Zalai Mária Himnusz” címen, melynek szövegét Kollányi Fülöp ferences atya írta, zenéjét pedig Király László, a nagytemplom karnagya szerezte.

Zala vármegye újkori története talán legnagyobb volumenű rendezvényének a fő szónoka Mindszenty József bíboros-hercegprímás, egykori zalaegerszegi plébános és veszprémi püspök volt.

A zalaegerszegi Családkapocs Keresztény Kulturális Egyesület célja, hogy a Szombathelyi Egyházmegyével, a városi plébániákkal, a Mindszentyneummal, Zalaegerszeg városával közösen a jelen korunkhoz igazodva emlékezzünk az akkori eseményekre, ezzel megszólítva a híveket, erősítve bennünk az összetartozás érzését.

2023.09.09. szombati nap programjai a Mindszentyneumban:

Állandó kiállításaink tárlatvezetéssel 11:00-kor kedvezményes 1.500 Ft-os jeggyel tekinthetők meg.

Előadások a Mindszenty József teremben: 

  • 14:00 Tamási József: Mária jelenések a világban
  • 15:00 Dr. Márfi Gyula: Mária tisztelet fejlődése
  • 16:00 Brenner József: Mária tisztelet a Brenner családban
  • 17:00 Zárás

Előadások a Mária Magdolna teremben:

  • 14:00 Dr. Varga Péter: Mária Kongresszus emlékezete
  • 15:00 Dr. Török Péter és Orsolya: Máriás lelkület a modern ember életében
  • 16:00 Zárás

A rendezvény részletes programja:

 

Részletek

Dátum:
2023.09.09.
Időpont:
10:00 - 18:00
Program kategóriák:
, ,

Helyszín

Mindszentyneum – Mindszenty József terem
Batthyány u. 4-6.
Zalaegerszeg, Zala 8900 Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
+36 (92) 999-322