Mindszenty Zalaegerszege(n) – Belvárosi séta - Mindszenty József Látogatóközpont - Zalaegerszeg

mindszentyneum.huProgramok

Programok betöltése

« Összes program

  • Ez az program elmúlt.
Ismétlődő program Programsorozat: Ars Sacra Fesztivál

Mindszenty Zalaegerszege(n) – Belvárosi séta

2023.09.17. 16:00 - 17:30

Mindszenty séta

„A legtöbb álmomnak Zalaegerszeg volt a színtere”

Ismerje meg Mindszenty József zalaegerszegi apátplébános nevéhez fűződő emlékeket a belvárosban egy kellemes séta keretében!

Mindszenty József bíboros kultikus alakja huszonöt éves zalaegerszegi plébánosi működése miatt több belvárosi helyszínhez is szorosan kötődik.

A Mindszentyneumban látható életútkiállítás önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy Zalaegerszegen megidézze az egykori plébános helyi emlékét, élettörténetének fontos része a város maga is, azok az épületek és emlékhelyek, amelyek helyük szellemével is hatnak, és valamennyi szorosan kapcsolódik Mindszenty József személyéhez.
A séta során kiderül többek között, hogy hogyan kapcsolódik a Göcseji Múzeum épülete Mindszenty Józsefhez, mi történt 1948-ban a Kazinczy téren, megismerhetik a Mária Magdolna Plébániatemplomot és a „Pehmináriumot” is, valamint a Kvártélyházhoz és katolikus kultúrházhoz való kötődését is.
A rövid körtúra a Mindszentyneumtól indul és oda ér vissza.

A programon való részvétel ingyenes.

A program az Ars Sacra Fesztivál és a Kulturális Örökség Napjai keretében valósul meg.

Bővebb információ: https://program.gocsejimuzeum.hu/programok/belvarosi-seta-mindszenty-zalaegerszegen/

Részletek

Dátum:
2023.09.17.
Időpont:
16:00 - 17:30
Programsorozat:
Program kategóriák:
, , ,

Helyszín

Mindszentyneum
Batthyány u. 4-6.
Zalaegerszeg, Zala 8900 Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
+36 (92) 999-322