Egyházüldözés a kommunista diktatúra alatt (1945–1990)
A kiállítás legfőbb célja és üzenete bemutatni azt, hogy a korszak egyházakhoz kötődő áldozatai hogyan élték túl a megpróbáltatásokat, a jól felépített ellenük szőtt „harcban” hogyan tudtak talpon maradni, emellett érzékeltetni azt, hogy ők is emberek voltak, különböző emberek, akik különböző módokon viszonyultak a diktatúra egyházellenes tiltásaihoz. A megközelítés egy ökumenikus jellegű bemutatás, szubjektív nézőpontból, mintha egy túlélő egyházi személy naplójából olvasnánk a történetet.
A kiállítás felépítése a bevezető objektív ismeretátadástól az egyre kevesebb, szubjektívebb, átélhető történések bemutatása felé halad, egészen addig, amíg már az ismeretátadás háttérbe szorul, maradnak csak a „beszédes” tárgyi emlékek, arcok, sugalmazott érzések. A bevezető történeti áttekintést három olyan terem követ, amely a jól felépített propaganda, megfigyelés majd kirakatperbe állítás lépéseit idézi meg. Az azt követő három tér pedig már egy bensőséges megnyílást és visszatekintést eredményez, egyben emléket állítva az áldozatoknak és vallomásoknak, átélve a különböző büntetési formákban megélt, zárt és titkolt hit alapú világot. A kiállítás legvégén a látogató átélheti a sötétségből és bezártságból való szabadulást, kijutást és az áldozatok kapaszkodójával együtt kiérkezzen.