Újabb építészeti különdíjat nyert a Mindszentyneum tervezőcsapata! - Mindszenty József Látogatóközpont - Zalaegerszeg

Blog

Újabb építészeti különdíjat nyert a Mindszentyneum tervezőcsapata!

2023. 11. 11.

2023.11.10-én már 19. alkalommal rendezték meg az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja (MÉD) gálaestet az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A nemzetközi szaktekintélyekből álló előzsűri 78 épület, 91 terv és 26 épített környezeti munkából választotta ki azt a 10-10 munkát, amelyek döntősként a közönségdíjért versenyeznek.

A jó hangulatú esten bemutatkozott az 5-5 finalista tervező is, akik egy-egy rövid prezentációval (melyek között templom, óvoda, szeretetotthon is szerepelt) versenyeztek az év legjobb épületének járó díjáért a szakmai és médiazsűri előtt.

A kortárs magyar építészet legkiemelkedőbb munkái közül a nemzetközi előzsűri választotta ki a zalaegerszegi Mindszentyneum – Mindszenty József Látogatóközpontot, mely a Nagyberuházások Különdíját nyerte el.

A díjat a tervezők Balogh Csaba (Konkrét Stúdió Építészeti Kft.) és Kádár Mihály (TSPC Mérnökiroda Kft.) Indira van’t Klooster építészettörténésztől, a nemzetközi előzsűri elnökétől, az Amszterdami Építészeti Központ (ARCAM) igazgatójától vehették át.

 

A díjátadáskor a következő méltatás hangzott el:

Mi is a MINDSZENTYNEUM?

Egy a városhoz érzékenyen kapcsolódó városfejlesztési projekt. A homlokzat fátyolszerű szerkezete mögött horizontális és vertikális terek kompozíciója fogadja a látogatót. Az épület remekül köti össze a szétszakadt városrészeket és funkciókat. Az egyházi öltözetek moiré selyemanyagára emlékeztető homlokzati hártya mögött belső udvarok és átriumos terek tárulnak fel, melyek a beszűrődő napfény hatására életre kelnek. Ezek az építészeti gesztusok teszik a város szerves részévé az impozáns épületet.

Különdíjat kapott ez a nagyberuházás, amely túl a méretén és a fenntarthatóság szempontjait az épített emberi környezet színvonalának emelését is céljául tűzte ki.

 

A gálaest teljes egészében visszanézhető, a Nagyberuházások Különdíjának átadása itt látható.

Gratulálunk a tervezőknek!