A zalai megyeszékhelyen hamarosan megnyitja kapuit a MINDSZENTYNEUM. Ennek apropóján hiteles, köztiszteletnek örvendő egyházi és világi személyek mondják el mit is jelent számukra Mindszenty József.

Molnár János atya, a zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia kormányzója osztja meg gondolatait.

Mindszenty számomra akkor kezdett érdekes lenni, amikor a róla elnevezett iskolában
töltöttem gimnáziumi éveimet. Ki az, akiről egy iskolát elneveznek? – valahogy ez a kérdés is
motoszkált bennem. Aztán az évek múltával nemcsak történelmi ismereteim alapján kell
választ adnom, hogy kicsoda is Mindszenty, hanem személyes válaszomat is meg kell tudnom
fogalmazni. Most, tíz éves papként – ráadásul, miként egykor Mindszenty is, most én is –
Zalaegerszegen szolgáló papként miként tudok rá tekinteni?

Elsőként talán látom benne azt, hogy a papi hivatás sem egy statikus életforma, hanem
folyamatosan fejlődnie kell, mélyülni és formálódni. Mire is gondolok? Tudom, hogy
Mindszenty fiatal papként került ide, Zalaegerszegre. Tele ambícióval, ötlettel, tenni
akarással. Volt benne kurázsi, hogy elindítson valamit, amivel a zalaegerszegi hitéletnek
lendületet adhatott, próbálta megélni és megértetni másokkal, hogy a Krisztushoz tartozást
komolyan kell venni. Ehhez pedig kész volt minden követ megmozgatni. Ebből sokan csak
annyit láttak, hogy kemény volt. Kemény, de elsősorban önmagához. És sajnos ez a
hajlíthatatlan eltökéltsége biztosan hozott olyan élethelyzeteket, amelyekben nem jól döntött,
nem úgy szólt, hogy abból mindenki a reá bízottakért felelős lelkipásztor szavait hallotta ki.
Volt ilyen, igen, ez is Mindszenty. De amint kezdtem, számomra azért fontos az ő személye,
mert benne kirajzolódik, hogy papságunk nem statikus, hanem folyamat. Hiszen az évek a
büszke fiatalból alázatos idős papot faragott, a fiatalos lendületből megfontolt lépések lettek, a
harcos és tettre kész kezekből pedig egyre többet imára kulcsolt kezek váltak, a mindig futó
lábak egyre többet az Úr előtt leboruló térdekké hajlottak. Mindszenty papsága egy gyönyörű
példa arra, ahogy Isten kezében, mint az agyagozó Mester kezében hogyan formálódik egy
élet, ha hagyja, hogy Isten a próbatételek által alakítsa szívünket az Ő Szíve szerint.

Másodsorban Mindszenty számomra az a pap, akit a körülötte lévő világ mindig olyannak
lát, hogy egyfolytában harcol. Pedig ő csak azért kényszerült megvívni ideológiai csatákat,
mert egyedül Krisztusnak akart szolgálni. Ideológiák viharában nehéz lehetett egyenesen
állni. De ő sem volt olyan, aki „széltől lengetett nádszál” módjára élte volna életét, csak, hogy
előnyökhöz jusson. Sokan ezt konokságnak, makacsságnak, vaskalaposságnak, szemellenzős
életnek titulálták. Pedig „csak” következetesen Krisztus papja kívánt lenni. Egyedül Krisztus
előtt hajtott térdet, pedig Jézus miatt megalázták, kigúnyolták, bebörtönözték. Mégis vállalta,
hogy kiáll Istenért, Egyházért, Hazáért, saját bőrén tapasztalta, hogy legyőzetve is győz Jézus,
és legfőbb vágya az volt, hogy hazánk Szent Pannónia legyen, hogy egyre jobban Isten
országa körvonalazódjon e világban.

Harmadsorban egy olyan templomban végezhetem papi szolgálatomat, amely Szűz Mária
Szeplőtelen Szívének van szentelve, de egyúttal emléket is állít Mindszenty Józsefnek,
valamint Mindszenty védőszentjének, Szent Józsefnek nevét viseli az új közösségi ház. Az
egykori zalaegerszegi apátplébánosra már tényleg csak nagyon kevesen emlékeznek vissza
személyesen, sokunk már csak elbeszélésekből hall róla, és hallja, hogy ki így, ki úgy
emlékszik vissza rá. De Mindszenty számomra egy olyan pap, akinek emlékét egy templom, a
mi templomunk is őrzi. Mert noha a mai kor az emberi gyengeséget előbb veszi észre, mint a
nemes lélek nagyságát, mégiscsak képes meglátni és kimondani: ez az ember valóban Isten
(fő)papja volt.