Sokan úgy tartják, Mindszenty József azért volt annyira népszerű Magyarországon, mert bátran kiállt a nácizmus, majd a kommunizmus ellen, határozott erkölcsi irányt adva ezzel a hívők sokaságának, akik ezekkel a lelketlen diktatúrákkal nem tudtak azonosulni. Ahogy az emigráció időszakának újbóli nagy népszerűségét is azzal magyarázzák, hogy élő reménysége volt mindazoknak, akik abban bíztak, hogy a kommunizmus legyőzhető Magyarországon. E megállapítások csak részben elegendőek, hogy megindokolják azt a kiemelkedő népszerűséget, mely a bíboros aktív főpapi időszakát, tehát az 1945 és 1948 közötti éveket, valamint az emigráció időszakát egyaránt jellemzi. Mindszenty József ugyanis rendkívül karizmatikus, kiváló szónoki képességekkel megáldott egyházi vezető volt. Szentbeszédeiben szenvedélyesen képviselte hitét és hazáját, de azoktól függetlenül rendre pozitív üzeneteket is megfogalmazott, többek között a szeretet, a megbocsátás és a segítségnyújtás fontosságára hívva fel a figyelmet. A népi emlékezet hűen őrizte Mindszenty rendkívüli szociális érzékenységét, a számos karitatív akciót, melyek az ő nevéhez köthetőek vagy vezető szerepet vállalt bennük, ahogy a meghurcoltakért és a kisebbségekért való kiállását is.

Hogy ennyire közkedveltté vált, köszönhető annak is, hogy számára különösen fontos volt a pasztoráció, azaz a hívek lelki gondozása, mely a bíboros életében kiemelkedő szerepet töltött be. Úgy vélte, az ország megújítása csak a valláserkölcsi alapok mentén lehet sikeres, ezzel lehet ellenállni a hitellenes eszmék agresszív terjedésének is. Éppen ezért minden alkalmat megragadott, hogy a hívekkel találkozhasson, vigasztalja és bátorítsa őket a második világbáborút követő bizonytalan, szellemileg és politikailag egyaránt instabil időszakban. 

Lelkipásztori szolgálatának legnagyobb tömegeket megmozgató rendezvénysorozata a Boldogasszony Éve volt, mely 1947. augusztus 15. és 1948. december 8. között tartott. Hitbuzgalmi rendezvények egész sorozata zajlott ez időszakban egész Magyarországon; kimutatások szerint összesen 4.600.000 ember vett részt az ünnepélyeken és zarándoklatokon, ami a hazai lakosság lélekszámának megközelítőleg a fele volt. 

Nyilvános szerepléseit kezdettől fogva kiemelkedő figyelem övezte. 1946. szeptemberében Máriapócson mintegy 250 ezer zarándok előtt mondott ünnepi szentmisét; októberben a Szent Gellért vértanúságának 900. évfordulójára rendezett jubileumi szegedi ünnepségeken hetvenezres tömeg hallgatta nagy hatású szentbeszédét. Fontosnak tartotta, hogy a vidéket is megszólítsa: nem csak a katolikus újságok vagy a rádió jóvoltából – amíg megnyilatkozhatott bennük – hanem személyes jelenlétének szuggesztív erejével is. Ennek érdekében fáradhatatlanul járta a vidéket, kiemelt figyelemmel szólt az ifjúsághoz és szívesen tartott szentbeszédeket a főbb ünnepeken külön nekik szervezett ifjúsági összejöveteleken. A társadalom minden rétegét meg akarta és tudta szólítani. Kifejezetten ügyelt arra, hogy a szegényeknek, munkásoknak is személyesen hirdesse az evangéliumot: ezrek figyeltek rá a budapesti Auguszta-telepen, azaz a nyomornegyedben, ahova az érseki felszentelését követő első budapesti szentmiséje előtt hosszas látogatást tett, a csepeli munkások előtt tartotta 1945. december 23-án karácsony előtti prédikációját, 1946. évi bérmakörútján pedig a dorogi szénbányászokat is felkereste. 

Személyiségének szuggesztív erejét jól jellemzik a bíboros által életre hívott zarándoklatok is, melyeken addig soha nem látott létszámban vettek részt a hívek. Az 1946. május 5-i máriaremetei férfizarándoklaton több mint tízezer fő vett részt az általa bemutatott, az előnyös magyar békekötésért tartott engesztelő szentmisén, rá egy évre, 1947. szeptember 14-én már százezer fő kísérte a bíborost a Máriaremetére tartó férfizarándoklaton. Szentbeszédeit sokszor lejegyezték és amíg lehetett, sajtócikkek formájában is terjesztették, pásztorleveleit pedig a nyomdai akadályoztatást követően gépeléssel sokszorosították.

E rendkívül gazdag időszakot törte derékba a bíboros elfogatása, a hosszú börtönévek, majd a nagykövetségi időszak kényszerű magánya. Ám mihelyt újra lehetősége nyílott a pasztorációra, Mindszenty ismét fáradhatatlanul hirdette Isten igéjét és újra hatalmas tömegek hallgatták őt – immár az országhatárokon túl. 

Mindszenty élete utolsó három évét a bécsi Pázmáneumban töltötte. A kitűnő szervező és nagy munkabírású, elhivatott bíboros különösen sokat tett az emigrációban élő honfitársai hitéletének és magyarságának megőrzéséért: az anyanyelvű lelkipásztorkodás, a plébániahálózat kiépítése, a magyar közösségek hitéletének támogatása különösen szeretett kérdéskörei közé tartoztak, de tervezte egy magyar papnevelő intézet megnyitását is az emigrációs magyarság részére. Erejét meghazudtolva utazott: Európa számos nagyvárosán kívül 1972-től lelkipásztori látogatásokon járt az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában és Dél – Afrikában is: ez idő alatt közel 170 települést látogatott meg. Mindenhol nagy szeretettel és tisztelettel fogadták, szentmiséit pedig tömegek látogatták: amikor például 1972 októberében püspöki meghívásra Fatimában járt, hogy a kegyhely ünnepségein elnököljön, a rendezvényen közel ötvenezer ember vett részt, mely szám jóval nagyobb, mint az év azonos időszakában szokásos mennyiség.